Már 20 éve neveljük, óvjuk óvodásainkat a 300 m²-es óvoda céljára épült, 800 m²-es igényes játszókerttel kialakított óvodánkban Zugló belvárosában, mely könnyen megközelíthető az M3-as, a Városliget és Nagy Lajos király útja felől. Olyan családok jelentkezését várjuk, akiknek az óvodaválasztásnál a kiegyensúlyozott középút a fontos. Akik olyan óvodát keresnek, ahol gyermekük az érzelmi biztonság megteremtése mellett segítséget kap képességei és tehetsége kibontakoztatására és az angol nyelv alapjainak elsajátítására.


Óvodánk felelősséget érez a jövő generációja iránt, több évtizedes pedagógiai tapasztalatunknak köszönhetően pedig tisztában vagyunk azzal, hogy a gyerekek korai évei mennyire meghatározóak lesznek később, ezért olyan pedagógiai programot hoztunk létre, ami biztos alapot ad a későbbi, kiegyensúlyozott évekhez, ezáltal testileg és szellemileg egészséges felnőttekké válhatnak. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek élményeket szerezzenek, hiszen ezek által válnak nyitottá a világra, így sokkal fogékonyabbak is lesznek iskolás korukban a tananyagra.