“Azért választottuk az Óvó Klub magánovit, mert a rengeteg ovi közül, amiket megnéztünk (volt néhány), kislányunk itt volt a leginkább felszabadult és jókedvű az első ovinéző napon. Fontos volt még számunkra, hogy megbízható és szakmailag rátermett nevelőkre bízzuk a gyermekünket. Az első pozitív benyomásom csak erősödött azóta és ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy mekkora örömmel megy a pici nap mint nap az oviba, ennél jobb visszacsatolás nem is kell.”

Izus anyukája

“Miért választottunk Titetek? Amikor tavaly nyáron a bölcsöde véget ért jó pár rossz tapasztalat volt már a hátunk mögött az állami intézményekkel kapcsolatban és kisfiúnk egyedi igényeiről is határozott képük volt. Zugló minden lehetőségét számba vettük (a kerülethez Zuglóiként ragaszkodtunk) és nálatok találtuk meg azt amire úgy éreztük szükségünk lesz. Maga az intézmény sokkal családiasabb környezetet ad mint bármelyik másik a kerületben, az udvar remek, az épület is gyermekbarát módon van felszerelve és az óvoda vezető szakmai kompetenciája a logopédiai fejlesztés területén pont ideális elveleget ad a számunkra. Aztán bele is vágtunk Veletek és megismerhettük a mindennapokat. És miért is ragaszkodunk hozzátok az iskola elkezdéséig? A csoportok létszáma kicsi, és látszik, hogy mindenkire jut elég figyelem. Mindig kapunk pár jó szót a nap végén az Óvónéniktől. A fiúnk szinte minden nap egy élménydús és kellemesen eltöltött napot mesél el, és a logopédiai foglalkozások sem okoztak benne soha feszültséget. A gyermek fejlődéséről korrekt szakmai véleményt kapuk tőletek ami nagyban segíti, hogy felkészülten érjen majd élete következő állomásához. A programok tökéletesek a gyermekek érdeklődéséhez és remekül bevonjátok a szülői közösséget is minden fontosabb eseménybe. Ugyan nem minden a pénz, de ár-érték arányban is tökéletes az amit az Óvoda nyújt, hiszen ha ezt egy állami intézmény mellett szeretnénk biztosítani (a programoktól a fejlesztésen át az egészséges étkezésig) akkor is elköltenénk havonta nagyságrendileg ugyan ennyit. Köszönjük, hogy ilyen kitartóak és lelkesek vagytok minden nap”

Márk apukája

“Mi ugyan nem olyan régen lettünk tagjai ennek a kis közösségnek, de a beszoktatási időszaknál jobban szerintem semmikor nem lehet belelátni egy ovi életében. Így bizton állíthatom, hogy szereztem némi rálátást az ovis életre. Levi fiúnk eléggé anyás és magának való gyerkőc, ezért szerettük volna kis létszámú csoportba adni. Már a nyílt napon is nagyon pozitív volt a tapasztalat, de a beszoktatás minden várakozásunkat felülmúlta. Mondom ezt amellett, hogy természetesen pici pityergés volt, amikor több órát maradt már bent. Sok szülővel beszélgettem és legyen szó állami vagy magán óvodáról, sehol sem zajlott a beszoktatás annyira egyénre szabottan, mint itt. Abszolút a gyerek (és persze a szülő) érdekét szem előtt tartva zajlott. Ez nem azt jelentette, hogy minden úgy történt, ahogy Levinek tetszik, hanem bizonyos keretek között mobil volt a folyamat. Ami még nagyon szimpatikus a rengeteg program és foglalkozás mellett, a gyerekekkel való foglalkozás. Nem a gyerek diktál, de jól érzik magukat és nagyon aranyosan igyekeznek betartani a kis szabályokat. Két nagyon de tényleg nagyon jó óvó nénink van, teljes mértékben kiegészítik egymást és még akkor is barátságosak, amikor izzasztó helyzeteken vannak túl :))) De az ovi minden dolgozójára elmondható ez a tapasztalat.
Tényleg csak jót tudok írni. Ajánlás útján jöttünk ebbe az oviba, és amilyen nyugodt szívvel ajánlották nekem, én ugyan ezt teszem szülőknek, csemetéknek.”

Levi anyu

“Az óvoda kiválasztásánál nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy gyermekünk szeretetteljes légkörbe kerüljön. Az Óvó KLUB Magánóvodától ennél sokkal többet kaptunk: kiváló pedagógusok tanítják, nevelik, óvják, szeretik az összes hozzájuk járó gyerkőcöt. Az óvoda sok-sok programmal színesíti a gyerekek mindennapjait, tágítja látásmódjukat, segíti személyiségük fejlődését. A legfontosabb szülőként azonban mégis az, hogy gyermekünk szeret az Óvó KLUB-ba járni “

Violetta anyu

“Szavakkal nem is nagyon lehet, inkább érzelmekkel tudjuk csak kifejezni, hogy mit is ad nekünk az Óvó Klub Magánóvoda és miért jó, hogy rátaláltunk az ovira.
Szívmelengető, hogy lelki és érzelmi biztonságban, szeretetben és nyugalomban van egész nap a kisfiunk.
Felemelő, hogy ismerik, alkalmazzák és teljesen természetes módon alap szellemisége az óvodának a szeretetnyelv. A közös családi, kötetlen és nagyon szerethető programok kellemes kikapcsolódást és együttlétet nyújtanak az egész közösségnek.
Boldogság, hogy imád oviba járni, hogy nagyon szereti az óvónéniket, az ovistársait és őt is szeretik.
Csodálatos, hogy a pedagógusok teljesen érzik a gyermekünk rezdüléseit és igényeit, fantasztikus és megfelelő módon kezelik, terelgetik és fejlesztik a kis személyiségét.
Megnyugtató, hogy gyermekünket könnyedén és játékosan készítik fel az iskolás évekre és szerettetik meg vele a tanulás élményét az iskolaelőkészítő, a logopédia, a mindennapos angol foglalkozások és az alapozó torna óvodai programokkal. Emellett még sportolási és kikapcsolódási lehetőségre is van lehetőségük a gyerekeknek, heti rendszerességgel járnak úszni és a téli hónapokban korcsolyázni.
Hála, köszönet és libabőr…ezeket érzem minden egyes ovis napon.”

Soma anyu

“Anya, nagyon jól választottunk új óvodát!”

Miklós anyu